KISPESTI KISSZÍNHÁZ
Menü
 
Előadások, fellépések képei

A női partőrség szeme láttára (2014.május)

Máli néni (2013.január)

Liliom a Moson Megye Színjátszó Találkozón

Liliom (2012.január)

Stúdiós fellépés a KÖKI-ben

Kispesti Majális (2011)

Faroktól fölfelé a Magyar Művek Szemléjén


Faroktól fölfelé (2011.január)

2010. március 15.

Moliére: A fösvény szereplői

A fösvény (2010.január)

Kispesti Majális (2009)

Bemutatkozó műsor (2008.december)

 
Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Téli pihenő

  2016.12.18. 12:09

Tisztelt Közönségünk!

Köszönjük egész éves figyelmüket.
December végén egy kis pihenőt tart társulatunk, de közben a munka nem áll meg, hiszen készülünk új produkciónk, Oscar Wilde: Bunbury (avagy szilárdnak kell lenni) című komédiánk bemutatójára, mely 2017. január 14-én lesz a Kispesti Vígadóban. Terveink szerint Máli néni előadásunkkal továbbra is láthatóak leszünk, amellyel kapcsolatosan az időpont és helyszín egyeztetések folyamatosan zajlanak. Február-március körül tervezzük bemutatni Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című komédiáját is, valamint a tavasz folyamán belekezdünk a már bemutatott, de kicsit hányatott sorsú, A női partőrség szeme láttára című produkciónk felújításába is.
Tehát az új év elején újult erővel, nagy lendülettel folytatjuk a munkát.

Békés, Szeretetteljes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Előadáshelyszín keresés

  2015.10.05. 16:34

Tisztelt Közönségünk, Művelődési Intézmények Vezetői, Programszervezők!

A Kispesti Kisszínház műsoron lévő előadásainak Budapest- és országszerte előadáshelyszíneket keresünk a 2015/2016-os évadra vonatkozóan 2016. januártól-júniusig terjedő időszakban, és már a 2016/2017-es évad őszi időszakára is.
- Molnár Ferenc: Liliom - drámai hangvételű előadás egy felvonásban, 95 percben;
- Füst Milán: Máli néni - klasszikus komédia két felvonásban, 130 percben;
- Békés Pál: A női partőrség szeme láttára - abszurd komédia egy felvonásban, 95 percben;
- Oscar Wilde: Bunbury - komédia (Bemutató 2016. áprilisban);

Társulatunkról és előadásainkról az alábbi címeken találhatnak további információt:
Facebook:
www.facebook.com/kispesti.kisszinhaz
Honlap: www.kispestikisszinhaz.hu

Előadásainkkal kapcsolatos megkereséseiket előre is köszönjük.

Elkezdődött a 2015/2016-os évad!

  2015.09.04. 21:10

Tisztelt Közönségünk!

Társulatunknál is elkezdődött a 2015/2016-os évad. Az ősz folyamán elsősorban a Máli néni és a Liliom előadásunkkal leszünk ismét láthatók, miközben elkezdjük Oscar Wilde: Bunbury című komédiájából készülő, új produkciónk próbafolyamatát is, melynek bemutatója 2016. január végére várható. Terveink szerint 2016 tavaszán részben új szereposztással ismét látható lesz A női partőrség szeme láttára című előadásunk is.

Addig is szeretettel várunk minden érdeklődőt jelenleg műsoron lévő előadásainkra.

Álláskeresés társulatunknál

  2015.05.01. 16:28

Tisztelt Közönségünk, Kedves Érdeklődők!

Az utóbbi hónapokban egyre több levelet kapunk, melyben sokan rész-, illetve teljes munkaidős, avagy megbízási szerződéses színházi munkát keresnek. Mindezzel kapcsolatosan az alábbiakat szeretnénk közölni:

Társulatunk működésében fontos a HOBBI kifejezés, ugyanis minden tagunk a mindennapos élete, iskolája, munkája mellett foglalkozik a színjátszással. Bármennyire is szeretnénk, a mai világban arra sajnos nincs lehetőségünk, hogy bárkinek is fizetést adó, főállású színész státuszt ajánlhassunk. Ugyanez vonatkozik a színházi munkát keresők érdeklődéseire is. Hivatalosan amatőr státuszú társulat vagyunk, ezért senkinek nem tudunk sem rész-, sem teljes munkaidős, sem megbízási szerződéses munkát felajánlani.

Köszönjük megértésüket!

Újévi köszöntés

  2015.01.01. 00:00

Tisztelt Közönségünk!

Boldog Új Évet Kívánunk!

Kívánjuk, hogy az új évben is sok szép és tartalmas színházi pillanatot éljenek meg társulatunk előadásai alkalmával is. Év elején többségében a műsoron lévő produkcióinkat láthatják az érdeklődők mind Budapesten, mind pedig országszerte, vidéki helyszíneken.

Új produkciónk próbafolyamatába előreláthatólag kora tavasszal tudunk belekezdeni, melynek bemutatója terveink szerint évad vége felé várható, melyről a későbbiek során hírt adunk majd oldalainkon keresztül.

Addig is szeretettel várunk minden érdeklődőt műsoron lévő produkcióink következő előadásaira.

Békés Pálról

  2014.03.20. 09:34

Új produkciónk, A női partőrség szeme láttára című előadásunk kapcsán bemutatjuk Békés Pált a Wikipédia, a szabad enciklopédia alapján.

Békés Pál (Budapest, 1956. március 27. – Budapest, 2010. május 28.) magyar író, drámaíró, műfordító, egyetemi tanár.

Életpályája

Tanulmányait a budapesti Radnóti Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar – angol összehasonlító irodalomtörténet szakon (1975–1980) végezte. Közben az érettségi után kérdezőbiztosként is dolgozott.

1980 és 1981 között magyar- és angolszakos tanárként dolgozott. 1994-től 1996-ig a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997 és 2000 között mint színházért és irodalomért felelős szerkesztő dolgozott. 2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöke. 2004-ben a nagy-britanniai magyar kulturális évad, a Magyar Magic művészeti kurátoraként dolgozott. 2005-ben A Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő mozgalom ötletgazdája. Többek között Vladimir Nabokovot, Anthony Burgesst, Woody Allent fordított angolból.

Művei:

Darvak (regény, 1979)

Szerelmem, útközben (regény, 1983)

A kétbalkezes varázsló (meseregény, 1984)

Lakótelepi mítoszok (novellák, 1984)

Doktor Minorka Vidor nagy napja (meseregény, 1985)

Borz a sámlin (mesék, 1986)

Viola violával (mese, 1986)

Törzsi viszonyok (novellák, 1990)

Érzékeny utazások Közép-Európán át (regény, 1991)

A Félőlény (meseregény, 1991)

A női partőrség szeme láttára – három komédia (színművek, 1992)

A bogárnak mindegy (novellák, 1993)

New-Buda (színművek, 1994)

És very very a dobot a rózsaszín plüsselefánt (novellák, 1999)

BÁLDOR (novellaciklus a szerző gyermekeiről, 1999)

Bélyeggyűjtemény (100 bélyegméretű történet, 1999)

A Bölcs Hiánypótló (meseregény, 2005)

Csikágó (gangregény, 2006)

Semmi Baj (novellák, 2007)

Lomtalanítás a Fehérlófia utcában (meseregény, 2007)

B. B. kalapja (novella, 1998)

Bor (novella, 1998)

Bemutatjuk Füst Milánt

  2012.12.02. 21:54

Füst MilánTisztelt Közönségünk!

Közeledik új produkciónk, Máli néni című vígjátékunk bemutató előadása, és ennek okán arra gondoltunk, hogy bemutatjuk Önöknek a darab szerzőjét, Füst Milánt.

Az alábbiakban róla olvashatnak a Wikipédia Füst Milánt bemutató cikke alapján.

Aki pedig szeretné megismerni a műveit is, akkor a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán elolvashatják többek között a Máli néni-t is. Jó olvasgatást kívánunk.

Nálunk is elkezdődött a 2012/2013-as évad!

  2012.09.17. 23:16

Tisztelt Közönségünk, Kedves Barátaink!

A mai nappal mi is elkezdtük az új évadot, mely során Liliom előadásunkkal továbbra is láthatóak leszünk, és természetesen készülünk új produkciónk bemutatójára is, mely 2013. januárjában várható.

Az új produkció pedig nem más, mint Füst Milán: Máli néni című komédiájából készült előadás.

A mai nappal e leendő produkciónak első, olvasópróbáját is megtartottuk, és ezzel kezdetét vette ez a munka is.

Társulatunk új tagokkal is bővült, közülük néhányan már a Liliom-ban bemutatkoznak nov. 30-i előadásunk alkalmával, mely előadásunkra már most szeretettel hívunk mindenkit.

Új produkciónk munkafolyamatáról igyekszünk majd időről-időre hírt adni. Reméljük, hogy továbbra is követik társulatunk munkáját és előadásaink alkalmával nézőink között köszönthetünk sok új érdeklődőt is.

Feledhetetlen színházi pillanatokkal teli évadot kívánunk mindenkinek, és ha ehhez mi is hozzá tudunk egy kicsit járulni, az nagy öröm számunkra.

Előre is köszönjük megtisztelő figyelmüket.

Szeretettel várunk mindenkit előadásainkra.

Fülöp Tamást felvették Kaposvárra

  2012.07.19. 12:26

Ismét egy örömteli hír!

Fülöp Tamás színjátszónkat, Liliom előadásunk Színészi díjas Ficsurját, felvették a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színművész szakára.

Büszkék vagyunk Tamásra, és Gratulálunk a sikeres felvételihez!

Máté Bernadett Színész II. vizsgája

  2012.06.19. 21:27

Egy újabb örömhír!

Máté Bernadett színjátszónk a mai napon sikeres Színész II. szakmai vizsgát tett, mellyel kapcsolatban külön öröm és büszkeség, hogy Bernadett szakmai gyakorlati vizsgája társulatunk Liliom előadásában Juli szerepe volt.

Gratulálunk a sikeres vizsgához. :)

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Előadásaink
 
Archívum
 


 
Életképek

Partőrség próba (2014.március)

Liliom próba (2011.december)

Atlasz Gábor tréningsorozata (2011)

Próbán (2010. okt.)

Második születésnap (2010)

Osonó tréning

Próbák után

Próbán (2009.okt.)

Első születésnap (2009)

 
Társulatok Honlapjai
 
Letölthető szövegkönyvek
 
Partnereink, Támogatóink